XVI. Királyi Napok Nemzetközi Néptáncfesztivál
Napi
programok
Augusztus 14. - Vasárnap
Székesfehérvár
19:30
Csík zenekar
Városház tér
Augusztus 14-én 0. nappal indul a Királyi Napok Nemzetközi Néptáncfesztivál Ha augusztus, akkor Székesfehérváron a hagyományőrzésé a főszerep! Idén 16. alkalommal veszik birtokba a néptáncosok és zenészek a Belvárost, a Királyi Napok rendezvényének minden estéjén színpompás és látványos felvonulással, utcatánccal és nagyszínpadi produkciókkal. A rendezvény a népi kultúra folyamatosságának megteremtésére, átörökítésére törekszik, a ma emberének leginkább élvezhető és befogadható módon.
Ebben a törekvésben osztozik az idei 0. nap nyitókoncertjét adó zenekar hitvallásával is. Napjaink egyik legnépszerűbb, népzenei alapokra építkező zenekara, a Csík Zenekar kapocs a népzenei hagyományok és napjaink zenei kultúrája között. Zenéjüket hallgatva egyfajta időutazáson vehetnek részt a hallgatók, hiszen a népzenétől egészen napjaink népszerű zenéinek feldolgozásáig terjed a repertoárjuk. Előadásuk a rendezvény előestéjén izgalmas, korokat – és műfajokat - átívelő zenei élményt kanál az érdeklődőknek.
A Magyarországon immár 23 éve működő Csík Zenekar elsősorban a magyar népzene hiteles tolmácsolója. Ezeket az éveket elsősorban a népzene megismerésére, tanulására, majd később továbbadására szánták koncerteken, táncházakon Magyarországon és külföldön egyaránt. Az utóbbi néhány évben olyan zenei utat választottak, amely lehetőséget ad arra, hogy minél több embernek adjon a népzene váratlan, de kellemes élményt. Ezt a népzene és a könnyű műfajok eddig soha nem alkalmazott, igazán érdekes és sikeres ötvözésével bátran mondhatjuk, hogy egy új műfaj megteremtésével hozta létre.
Ezelőtt a rockzene erősítette magát a népzenével, a Csík Zenekar muzsikájában a népzene kebelezi be a rockzenét, megtartva a népzene autentikus értékeit, az emberi gondolatok, érzések szép gyümölcseit, és látva a mai változó világunkat mozgató pop és rockzene sok embert megérintő sodró erejét.
Mindebből ízelítőt kaphatnak augusztus 14-én a Városház téri koncertre jegyet váltó érdeklődők. A jegyárusítás kezdete július 20. Jegyek kaphatók a Tourinform Irodában (Székesfehérvár, Hiemer-ház), az ÁKOS Jegyirodában (Székesfehérvár, Kossuth u. 13.) és a Fejér Megyei Hírlap Ügyfélszolgálati Irodáján (Székesfehérvár, Fő u. 17.)
A koncert szervezője a Székesfehérvári Turisztikai Közhasznú Nonprofit Kft.
8000 Székesfehérvár, Oskola u. 2-4.
Tel: 22/537-261; Fax: 22/340-330; szekesfehervar@tourinform.hu; www.szekesfehervar.hu
Csík Zenekar: Barcza Zsolt - cimbalom, harmonika, Bartók József - bőgő, Csík János - hegedű, ének, Kunos Tamás - brácsa, Majorosi Marianna - ének, Makó Péter - fúvós, Szabó Attila - hegedű, gitár, ének