A HERENCIA VIVA Nemzeti Néptáncegyüttes egy non-profit művészeti együttes, amelyet 1994-ben alapítottak. Az együttes vezetője Monica Mercado vezetésével már 25 éve képviselik és mutatják be a világ minden táján Kolumbia népzenéjét és néptáncát, annak eredeti, tradícionális formájában. A táncegyüttes méltón kiérdemelt sikereivel hozzájárult Kolumbia hírnevéhez. Belföldi, valamint nemzetközi kritikákban így említik a csoportot: Egy együttes a leggyönyörűbb koreográfiákkal és egy olyan kortárs nyelvezettel, amely nem tér le a hagyományok útjáról”.
Küldetésüknek tartják, hogy terjesszék ezt a felbecsülhetetlen értéket, a kolumbiai folklórt, ami számukra egyben egy önkifejezési forma is. Ebből, valamint 66 embernyi álomból és testből áll ez a csoda, amit úgy neveznek, hogy Élő Hagyomány.